Sadako

Név:Kamigawa Sadako
Becenév:Sada-chan
Nem:Nő
Kor:15 éves(született:1995.08.23.Ausztria,Bécs)
Kinézet:fekete,hosszú,hullámos haj,lila szemek(lásd.:előtörténet),170 cm,55 kg.Stílusom akaratom ellenére sikeredett cukira,ezalatt azt értem,hogy bármit veszek fel,mindenki csak azt mondja rám:cuki!Belegondolva tényleg a cukibb ruhákat szeretem,de legyen egyszerű,ennyi.Kedvencem a sötét farmer csőnadrágom és a fehét pamutpulcsim^^
Jellem:Nem igazán tudom,hogy kell viselkedni az emberekkel.Csak a legjobb és egyetlen barátommal értettem eddig szót,nem is volt más az életemben.Tapasztalataim az emberi érzelmek terén hiányosak,ezért még butuska vagyok,de nem bunkó,csak...olyan kislányos.Elég naiv is vagyok,és sok dolgot nem tudok,mit jelent vagy ilyenek.Van egy kisebb nagyobb szülő komplexusom is^^"De kíváncsi természet vagyok és gyorsan tanulok.Szeretek másoknak ugrálni(sokan ezért kihasználnak),és akiket szeretek,azokért képes lennék bármit odaadni.
Hobbi:Csak a zenélésnek(ezen belül persze a gitározásnak)élek.Néha leülök rajzolgatni is,ami véleményem szerint nem megy,de Hironak különösen tetszik.


Előtörténet:

Hát…üdv!Gondoltam kis betekintést engedek az életembe.Akkor kezdem is:
Igazándiból félvér vagyok,nem is teljesen japán.Csak édesapám az,édesanyám ausztriai,és kettejük románcából lettem én.Anya szülőhazájában születtem,és ott is éltünk jó ideig.Legalábbis addig a napig,amíg anyám még egyszer életet nem adott nekem.Hogy ezt hogy értem?Egyszerű. Mindketten egyaránt a katonaságnál dolgoztak akkoriban,a kutatási osztályon.Apa nagyon sokat szentelt a munkájának,bármit feláldozott volna érte,viszont azt senki sem gondolta,hogy a tulajdon lányát is.Mivel nem volt megfelelő tesztalany(max.13 éves,középmagas, A Rh+ vércsoportú),csak én,ezért egy nap apa bevitt a laborba:
-Meghoztam…
-Köszönjük.Bekísérné a szobájába?
-Persze…-magához képest elég szűkszavú és elkeseredett volt,amitől énis megrémültem,de nem mertem neki szólni egy darabig.Nagyon gyanús volt ez az egész.
-Apu?Most…mi is történik?Vagyis mi lesz itt? Tehát érted…-és egy szót sem szólt sokáig,majd egy szobához értünk.Belökött az ajtón,és rámzárta .Benézett egy kis résen,és csak ennyit mondott:
-Sajnálom.-de a tekintete nem sugárzott semmit,rideg volt,nem önmaga.Innentől megkezdődtek a szörnyűbbnél szörnyűbb kísérletek,a hadigyógyszerektől kezdve a különböző „csodaszerekig”.Mindnek valami rettenetes hatása volt,de csak egyről tudok ami maradandó lett:a szemszínem nem véletlen lila…Mindez egy évig ment,szinte naponta.Addig,amíg édesanyám megtört,nem bírta tovább nézni,ahogy szenvedek,és kimenekített.
-Gyere kicsim,mostmár vége!Nem bírom,és nem is hagyom ezt tovább!
-Anya?...De…!De ha rájönnek akkor neked…!-végig mondani sem bírtam,megragadta a kezem és csak futottunk,minél messzebb,a vonatállomásig.
-Fogd ezt,gyorsan!-és kezembe nyomta a kistáskát,ami nála volt.-Menj el Tokióba,az a legbiztosabb,senki nem gondolja,hogy oda küldelek,és félre is vezetem őket ahogy csak lehet.Valószínűleg most látjuk egymást utoljára,de…te csak nézz előre és sose térj le az utadról.Engem,és más rokonaid,barátaid ne is keresd.Kérlek.
-Anyu…-még megölelni sem tudtam,vagy valami.Fellökött a vonatra,ami indult is.Azóta nem hallottam róla…
Tokió.Reggel 6 óra.Megérkeztem,de nem tudtam mit csináljak.Megnéztem a kis táska tartalmát is,volt benne sok dolog:pénztárca,benne egy bankkártya is,egy-két hamis okirat,gyógyszerek,telefon és tartozékai,meg ehhez hasonlók.Meglepetésemre mégis találtam egy dolgot,ami kilógott a sorból:egy gitárpengetőt.Hogy került az oda?Mélyebbre tekintettem a táskában,és egy fényképet is találtam.Anya volt rajta,fiatal korában,és…gitározott!Alig tértem magamhoz,hogy pont egy olyan komoly nő ,mint ő?Elgondolkoztam:valamiből meg kell élni…és hát anyámnak egyfajta módon állíthatnék emléket ezzel(úgy értem magamban,ha már nem kereshetem fel többet)…akkor meg miért ne?Miért is ne zenélhetnék én is?De életemben nem volt hangszer a kezemben,ellenben elszánt voltam,és úgy éreztem képes lennék rá!Most már csak egy dolgot kellett eldöntenem:hangszert honnan szerezzek?Vagy ha egyáltalán tudok szerezni,és meg is tudom tanulni használni,akkor mi is lesz innentől,hiszen biztos,hogy ruhákra nem marad pénzem.Tanuljam ki rendesen,már szakmaszinten?Akkor meg hatalmas rá az esély,hogy megtalál a katonaság.Ezen filozofálgattam jó ideig,aztán végül is úgy határoztam,hogy igen is,megcsinálom!Bementem az első zeneboltba,amit találtam,és nagy félve szólaltam meg.
-E-elnézééést…!-az eladó eleinte mintha meg sem hallotta volna,de aztán készségesen segített.Rengeteg hangszert megmutatott,mindet ki is próbálhattam,nagyon kedves volt,de az én tetszésem csak egyetlenegy nyerte el:a gitár.Nem véletlen,a vér nem válik vízzé:
-Nagyon jól áll a kezedben!Tán gitároztál már valamikor?
-Nem,még soha nem játszottam semmin.
-Pedig olyan,mintha már elkezdted volna tanulni.Várj csak!-előszedett egy kiskönyvet,Gitár alapismeretek címmel.-Tessék.Szerintem gyakorolj csak ebből,tanulgass.Még sokra viheted,higyj nekem.-én csak álltam és bámultam.Vannak ilyen kedves emberek is?Ezután nagyon megköszöntem a segítségét,és elmentem az új gitárommal.Na de várjunk csak,gondoltam magamban.Kéne keríteni valami ruhaféleséget is,meg éhes is vagyok bizonyos szinten.Megszámoltam mennyi készpénzem maradt,abból akartam gazdálkodni,mert nem volt kedvem felvenni.Először ruhát vettem,de nem vertem nagy dobra.Találtam egy kis turkálót,és onnan szedtem magamnak egy elég jó állapotban lévő kis csőnadrágot,és egy aranyos,pamut,fehér pulcsit(azóta az a kedvencem).A mellette lévő kisboltban meg ami olcsó és tartós kaját találtam,azt megvettem.Hál’isten pont kijöttem a pénzemből.A következő pár hónap úgy telt,hogy kitanultam a gitározás csínját-bínját.A legkisebb részletekig odafigyeltem,és meglepő módon pillanatok alatt beletanultam.Ha megakadtam,megint bementem abba a zeneboltba,és segítséget kértem attól az eladótól.Mindig ugyanolyan kedves volt,segített amiben csak kellett.Nem akartam költeni a pénzem,ezért mivel útközben irtózatosan megszerettem a zenélést,utcai zenészetre adtam a fejem.Ha nem is a pénzért csináltam(mert nem),akkor is azért,mert úgy éreztem,már csak ez tesz boldoggá az életben(attól független jól megéltem belőle,nem azt mondom).Így éldegéltem,körülbelül egy évig.Igazán 14 és fél éves lehettem,mikor elém állt egy furcsa idegen.Alig ismertem meg,aztán belém hasított:ez…az eladó!Most már elmondom hogy hívják,úgy mindenkinek könnyebb lesz.Nakano Hiro,16 éves.Többet nem tudtam meg róla,de egy nagyon jó ember.
-Jónapot!
-Öm…jónapot…-pislogtam rá.Ugye eleinte nem esett le ki is az.Eszméletlenül megváltozott.
-Hát nem ismersz meg?Elszomorít.-nagy kutyus szemekkel nézett rám,közben mosolygott a bajsza alatt.Igen,itt rájöttem.Ilyet csak ő tud!
-Hiro?Te vagy az?
-Még szép!Ki lennék?Rég láttalak…Sadako-chan.-a mosolyából tisztán kivehető volt az a kedvesség,és más is.De azt nem tudom megfogalmazni…
-Én is téged!De megváltoztál!Úgy örülök neked!Hogy hogy ittvagy?Még nem munkaidőd van?
-Ami azt illeti…már nem dolgozok a hangszerboltban.Új munkám van.-ránéztem,kissé elszomorodva,mert hát mégis csak ott kezdődött igazán az életem,és vele együtt.Nagy nehezen megszólaltam.
-Oh…akkor mi az új munkád?-erre ő megint csak elvigyorodott.
-Tudod…amolyan tehetség kutató volnék.Járkálok és keresek.És persze rólad sem feledkeztem meg,csak nem tudtam hol talállak.Még jó hogy vannak ismerettségeim!Így könnyebb volt rádtalálnom.-és tovább mosolygott.Mindig is mosolygott rám,és olyankor engem is valami kellemes melegség árasztott el.Nem tudom mi ez.-Szóval úgy gondoltam,hogy esetleg…nem is tudom…velem jöhetnél.Kérlek.Tehetséges vagy,tudom jól!Sokra viheted!
-És…akkor sokat láthatlak?-kicsit meglepődött ezen a kérdésen,mondjuk énis.De válaszolt.
-De még milyen sokat.-nekem se kellett több,egyből kaptam azt a kevéske cuccom ami nálam volt,és már mentem is vele,meghallgatásra.Hiro jól sejtette,nagyon jól sikerült.A főnökének kifejezetten tetszettem,mind a zeném,mind a stílusom,a kinézetem.Annyi hátrányom volt,hogy énekelni kicsit gyéren tudtam csak,tűrhető volt,de azért valamennyit mégiscsak rontott a játékomon.Épp ezért egy ideig szólóban nyomhattam.Sok CD-t készítettünk,úgy tűnt a fiatalságnak tetszenek a dalaim,mert még azóta is magamnak írom a dalaim.Minden érzésem beleteszem,ettől lesz neki valami különlegessége,aminek kifejezetten örülök.De most nagyon keresgélnek nekem egy zenekart,és reménykedünk,hogy találnak is egyet,ahol esetleg basszusgitárosként játszhatnék.(mivel megmondtam a főnöknek,hogy ha már bandában kell játszanom,kizárólag basszusgitározni akarok.Csak úgy mint anyu…)Most ez a cél,és talán majd később lesznek újabbak is…