Egy új ismeretség!

A srác úgy látott hozzá, akár egy profi: letörte a tükröt, hogy ellenőrizze, van - e riasztó. Azonban a főnök óvatlan volt: a filmszakmában megállta a helyét, de a riasztó az élet azon nagy kérdései közé tartozott, amikhez egyáltalán nem értett. Nem fért a fejembe, hogy nem lopták még el a kocsiját.
Időközben Billie a drótok segítségével beindította a motort. Az autó halkan brummogott, majd a srác intett, hogy szálljak be mellé. Megkerültem a kocsit és már nyitottam volna az ajtót, mikor az önjelölt sofőr finoman a gázra lépett és megindult, majd pár méter után megállt. Elvigyorodtam, majd lazán odasétáltam és még egyszer megpróbáltam ajtót nyitni - ugyanolyan sikerrel, mint az előbb. Billie ismét a gázra lépett, és gurult pár métert a kocsival. Majd ugyanezt eljátszotta harmadjára is. Felnevettem, ő pedig maga nyitotta ki az ajtót:
- Na, mire vársz még? Nem értem minek kell ennyit tökölni… Az idő pénz! - szurkálódott.
- Ch, nézd a nagyszájút... mit nem tesz az emberrel, ha menő kocsi van a segge alatt! - incselkedtem vissza, miközben beszálltam mellé, majd megkérdeztem. - Hova kocsikázunk? Roncstelepre visszük egy teljes tatarozásra, vagy más ötleted van? - kérdeztem, miközben megpaskoltam a karosszériát.

- Ch, nézd a nagyszájút... mit nem tesz az emberrel, ha menő kocsi van a segge alatt! – szúrt vissza, miközben beült a menő verdámba. - Hova kocsikázunk? Roncstelepre visszük egy teljes tatarozásra, vagy más ötleted van?
- Hát van egy ötletem. – Beletapostam a gázba. – Remélem nem zavar, ha kocsira még nincs jogsim… - Ejtettem el véletlenül az információt.
Ezalatt Jimmy még mindig a kocsi tetején duhajkodott, míg Sobrante hátul ült, és rosszalló tekintettel figyelt. A visszapillantóból tökéletesen láttam, hogy nagyon nem díjazza azt a partizánakciót.
*
Rövid kocsikázás után már otthon is voltunk. Leparkoltam, gyorsan kipattantam a kocsiból, majd a motorháztetőn átseggelve átkeltem a túloldalra, és egy úriember módjára kinyitottam Szöszkének az ajtót.
- Hölgyem. – hajoltam meg előtte. – Itt teszünk egy kis kitérőt, ha nem zavar.
Szöszke kiszállt és becsaptam mögötte az ajtót, aztán pedig betessékeltem az udvarba. Körbenéztem, de semmi. A kaput óvatosan becsuktam magunk mögött, majd elordítottam magam.
- Nero, vendéget hoztam!!! – Magamban még kettőig sem számoltam el, mikor hangos csaholás csapta meg a fülem. Nero szabályszerűen vágtázott felén, ám most nem engem vett célba, hanem az új jövevényt.
Jót kacagtam, mikor Nero leteperte Szöszkét, s egy darabig hagytam az ebet nyalakodni, de végül rászóltam.
- Jól lesz már Nero! Ennyire nem, hogy tudsz szeretni valakit? - A földön fekvő Szöszke felé hajoltam, és a képébe vigyorogtam. – Bemutatom neked Nero-t, ő az egyik legjobb cimborám errefelé, a meglévő kettő közül! Nagyon kedveli az idegeneket.

- Hát, van egy ötletem... - mondta, majd a gázba taposott. - Remélem nem zavar, ha kocsira még nincs jogsim...
Dehogy zavart! Olyan nyugalommal ültem mellette, mintha szakavatott sofőr vezetne. Rövid kocsiút után egy kis ház elé hajtott, kipattant a járműből, átcsúszott a motorháztetőn, majd kinyitotta nekem az ajtót, gavallérmód.
- Hölgyem - még meg is hajolt! - Itt teszünk egy kis kitérőt, ha nem zavar.
Ez sem zavart. Betessékelt az udvarba, gondosan becsukta a kertkaput, közben körülnéztem. Ám még a tudatomig sem jutott el a látvány, mikor Billie elordította magát.
- Nero, vendéget hoztam!
Hatalmas németjuhász tűnt fel a semmiből, majd nekem rontott. Ám mire a menekülést fontolgattam volna, rám ugrott, a földre tepert és nyalogatott, ahol ért. Billie nagyot nevetett a kutyája nyalánk kedvén, majd elunva az akciót, leszedte rólam.
- Jól lesz már Nero! Ennyire nem, hogy tudsz szeretni valakit? - hízelgett a kutyának, majd rám vigyorgott. - Bemutatom neked Nero-t, ő az egyik legjobb cimborám errefelé, a meglévő kettő közül! Nagyon kedveli az idegeneket.
Letöröltem az arcomról a tenger nyálat, majd megsimogattam a kutyát. Aranyos jószág volt, még akkor is, ha elárasztott a nyálával.
- Aranyos. És ki a másik cimborád? Egy macska? - incselkedtem. - Vagy egy hatalmas bernáthegyi? Csak hogy tudjam, mire készüljek...

Szöszke felkelt, letörölgette magáról a nyálat, majd megsimogatta Nero-t.
- Aranyos. És ki a másik cimborád? Egy macska? – incselkedett. - Vagy egy hatalmas bernáthegyi? Csak hogy tudjam, mire készüljek...
- Oh, nem! Szó sincs róla! Másik örök barátom az Nero gazdája, Tunny, aki most valahol biztosan csavarog… Na, de most Nero segítsége kell nekünk! – kacsintottam cimborám irányába.
Rövidesen nekiálltam az életrevaló kutyát csibészelni, hogy kellően felcsigázzam. Mikor ezzel megvoltam bezártam őt a kocsiba, ahol hamar nekiesett a pusztításnak. Fél óráig hagytam odabent tombolni, míg mi az udvarban tengtünk.
Mikor újra kinyitottam a kocsi ajtaját elégedettel néztem végig az alaposan lepusztított bel téren. Sőt Nero volt olyan kedves és az anyósülésre még oda is vizelt. Elégedetten megsimogattam barátom buksiját.
- Azt hiszem, mehetünk a következő állomásra! – Szóltam Szöszkének. – Kell valami szigetelő anyag, hogy ne a pisába ülj?

- Oh, nem! Szó sincs róla! Másik örök barátom az Nero gazdája, Tunny, aki most valahol biztosan csavarog… Na, de most Nero segítsége kell nekünk! - ábrándított ki, majd a kutyára kacsintott, és bezárta azt a kocsiba, mire legott pusztításba fogott. Amortizáló tevékenysége közepette úgy ingott jobbra - balra a kocsi, hogy bárki azt hihette: különösen rafinált perverz játékot folytathatnak odabent. Fél óra várakozás után Billie gavallérosan kinyitotta a kutya előtt az ajtót. Nero elégedetten ugrott ki a járműből, iszonyatos pusztítást hagyva maga mögött. Szinte rá sem akartam ismerni a kocsi belsejére: az ugyanis már egyáltalán nem hasonlított arra az elegáns, kórosan tiszta, új kocsibelsőre, amibe először becsüccsentem. A korábban világító karosszériáról most tenger kutyanyál csordogált és karcolások rondították, a hátsó ülések pedig úgy össze voltak tépve - marcangolva, mintha minimum egy hadseregnyi macska próbálta volna rajta a karmát. Ám az első ülések sem úszták meg: az anyósülésből illó bűz áradt: Nero nem bírta ki, hogy meg ne jelölje a területét.
Jobb volt, mint egy aláírás. Billie kajánul vigyorgott.
- Azt hiszem, mehetünk a következő állomásra! Kell valami szigetelő anyag, hogy ne a pisába ülj?
- Nem, úgy gondoltam, hogy beleülök... - húztam el a számat. - Naná, hogy kell! De ha szeretnéd, ülhetek az öledbe is! - vigyorogtam rá kihívóan.

- Nem, úgy gondoltam, hogy beleülök... Naná, hogy kell! – hápogott. - De ha szeretnéd, ülhetek az öledbe is! – vigyorgott kihívóan.
- Na, még csak az kellene! – reagáltam, majd elindultam a házba.
Odabent végigtúrtam a konyhát, a talpalatnyi spejzt, de végül az előtérben találtam egy átkozott nejlonszatyrot. Magamhoz vettem is kirobogtam vele.
Szőkeség kezébe belenyomtam a szatyrot. Elvégre úriember voltam és ő szólt, hogy nem szeretne nyersen beleülni a húgyba.
Gyorsan bepattantam a kocsiba. Örömmel konstatáltam, hogy Nero nagyjából megkímélte a vezetői ülést, sőt a kormányon is csak három liter nyál csordogált. Visszamentem egy pár kesztyűért, majd indultunk.
A múltkor felfedeztem egy suhancok által megszállt sikátort. Haloványan emlékeztetett a Jimmyféle utcákra, de ezek a selyemfiúk mit sem tudtak az igazi életről. Egyhez viszont nagyon értettek. A környéken hagyott kocsikat félóra alatt úgy összepingálták, hogy rá sem lehetett ismerni.
Hatalmasat fékezve álltam meg a sikátorban. Reménykedtem, hogy szőkeség finoman lekoncolja a műszerfalat, de résen volt. Ennek Jimmy nem nagyon örült. Legalább is erre következtettem abból, hogy a kocsi tetején heves káromkodásba kezdett.
Kiszálltam a kocsiból.
- Gyere! Most egy kicsit sétálunk! Majd később visszajövünk.
Azzal elindultam a zsúfolt utca felé. Még tíz méterre sem voltunk a kocsitól, mikor már a háttérben mozgolódni kezdtek a selyemfiúk. Én máris elégedetten elmosolyodtam.

- Na, még csak az kellene! - mondta, majd a lakásból egy szatyorral lepett meg, magának pedig egy pár kesztyűt kerített, ugyanis a kormányon több liter nyál csordogált.
Indulás után néhány perccel már meg is álltunk egy kis sikátor előtt. Billie beletaposott a fékbe, mire a kocsi heves csikorgás közepette állt meg, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom, hogy ne fejeljem be a szélvédőt is. Láttam, hogy a szeme sarkából figyel engem a srác, ezért rávigyorogtam, majd kiszálltunk.
- Gyere! Most egy kicsit sétálunk! Majd később visszajövünk.
Alig néhány lépésre távolodtunk csak a kocsitól, amikor mögöttünk heves sugdolózást és lépteket hallottam. Festékes flakon kopogott, ahogy felrázták, majd fújás... hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, mit fújkálnak össze éppen. Volt egy olyan érzésem, hogy rá sem fogunk ismerni a kocsira, mire visszatérünk.
Kárörvendő mosollyal gondoltam a rendezőre. Már a tükör hiányától is kiveri a frász, ha meg a kocsi belsejét meglátja, szívinfarktust kap. Ámde a festékezés... ezt a megrázkódtatást nem fogja túlélni, abban biztos voltam.
Kíváncsiságból hátrasandítottam a vállam felett, mielőtt befordultunk volna a sarkon. Két siheder a vasalthajúak osztályából épp azon vitatkozott, miféle dekorációval illessék a járgányt. Egy harmadik lépett oda, majd fensőbbséges vigyorral egy... hát, nos, pont azt pingálta rá a kocsira. Elvigyorodtam. Nem sok fantázia, de a tulajról árulkodni fog... a rendező is pont az...
- Már nem azért, de ezt mi is megcsinálhattuk volna... ámbár, te tudod! - vontam vállat, elvégre tényleg így volt. - Verdatuning Billie módra... legalább nyilvános leleplezést tartasz, vagy a tehetséged titoktartást követel, nehogy túl népszerű légy? - kötöttem bele kedvesen.

- Már nem azért, de ezt mi is megcsinálhattuk volna... ámbár, te tudod! Verdatuning Billie módra... legalább nyilvános leleplezést tartasz, vagy a tehetséged titoktartást követel, nehogy túl népszerű légy?
Jimmy azonnal szúrós tekintettel nézett hátra. Ölni tudott volna, ha kedve lett volna hozzá. Utálta az ehhez hasonlatos beszólásokat, bár ő amúgy is utált mindent a világon, ami nem úgy volt, ahogy szerette volna.
- Igazából arról van szó, hogy nem akarom összemocskolni a ruhámat. Amúgy sincs kedvem az autórongálásért ülni, vagy ne adj isten fizetni…
Keringtünk kegyet a környéken, ami talán meg volt fél óra is, aztán visszasétáltunk a kocsihoz, amit nem túl eredeti dizájnnal áldottak meg a plasztikmacsók.
~Nézzed már! Mi ez a szar!?! Ennél az is többet ér, ha húggyal festek rá egy nagy f@szt!
- Nem túl nagy eresztés, de megteszi. Úgy is a halakkal fog aludni…
Bepattantunk a már szépen leamortizált verdába, s a legközelebbi park irányába hajtottam, ahol egy tó várta az új vendéget. A tó előtt alig néhány méterrel megálltunk, s kiszálltunk.
- Hát én ezt most már megúsztatom!
A kéziféket direkt nem húztam be, elvégre a fene sem akart annyira erőlködni, hogy a vízbe toljuk ezt a nyamvadt tragacsot.

- Igazából arról van szó, hogy nem akarom összemocskolni a ruhámat. Amúgy sincs kedvem az autórongálásért ülni, vagy ne adj isten fizetni…
Hát... eredeti. Ennyi erővel akkor csak simán otthagyhatná az autót, én pedig azt is elfelejteném, hogy láttam.
Talán ha fél órát sétáltunk, majd visszamentünk az autóhoz - melyet immár a felismerhetetlenségig beborított a sok béna motívum. Számat húztam, és már mondtam volna az előbbi véleményemet, de Billie megelőzött.
- Nem túl nagy eresztés, de megteszi. Úgy is a halakkal fog aludni…
Beszálltunk, majd a legközelebbi halastóhoz mentünk, egy park közepén. Billie kiszállt, majd hatalmas lelkesedéssel:
- Hát én ezt most már megúsztatom!
Kiszálltam, majd segítettem neki betolni az autót a vízbe. A tóból csak a kocsi teteje látszott ki. Egy darabig elnéztem, ahogy a fény a tó fodrozódó felszínén cikázik.
- Látom tényleg nem kedveled, ha beszólnak... - nem kritikának, egyszerűen csak összefoglalásnak szántam.